Kosárlabda

Kosárlabda: műteni kell Hanga Ádámot

""

A 24 éves válogatott játékos a Facebook-oldalán közölte, hogy hétvégén utazik ki a baszk klubhoz, és ott kerül sor majd a beavatkozásra. "Kedden a csapat orvosa megműti a térdemet, az utóbbi hónapokban nem tudtam százszázalékos munkát végezni a sérülés miatt. Kisebb artroszkópos beavatkozásról van szó, nem nagy dolog, de már szeretnék túllenni rajta. A rehabilitációt utána rögtön kint meg is kezdem" – jelentette be a közösségi oldalon Hanga.

A kosaras – akinek játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs – az elmúlt két idényt a szintén spanyol Manresánál töltötte, amely az idén kiesett a másodosztályba.

A vitoriai székhelyű, korábban TAU Cerámicának és Caja Laboralnak is nevezett együttes – amelyben korábban Dávid Kornél is megfordult – legutóbb második lett a bajnokság alapszakaszában, a rájátszásban viszont már a nyitókörben kiesett. A baszk csapat a következő idényben is szerepelni fog a legrangosabb európai sorozatban, az Euroligában, amelyben négyszer (2005, 2006, 2007, 2008) is bejutott már az elődöntőbe.